Az abszintiána mindazon díszes eszközök és tartozékok összefoglaló neve, amelyek az abszint ivásához kapcsolódnak. Az ánizs ízű ital fő alkotóeleme eredetileg a fehér ürömfű levele és virága volt. 1805 körül kezdték el gyártani tömegesen a francia Pernod-nál, aki egészen 1914-ig a legnépszerűbb gyártó maradt a piacon. Fogyasztása gyakran szertartásos körülmények közt folyt, díszes kanalakat, speciális vízkiöntő kancsókat, poharakat, cukorfogókat és más díszes kiegészítőket is készítettek hozzá.
A franciául zöld tündérnek (la fée verte) is nevezett italnak olyan közismert bohém művészek is hódoltak, mint Oscar Wilde, Vincent van Gogh, Ernest Hemingway, Charles Baudelaire, vagy éppen Henri de Toulouse-Lautrec. Alul bal oldalon Albert Maignan Zöld Múzsa c. festményén éppen egy költő adja át magát az ital hatásának, melyet akkoriban narkotikumnak, egyúttal afrodiziákumnak is tartottak.
Egyes mendemondák szerint az italt az állatok is szívesen fogyasztották.
A nők a kávéházakban előszeretettel ittak abszintot, néha már-már nőiesnek titulálva azt. Ezzel a férfiak természetesen sok esetben nem értettek egyet.
Eleinte csak egyszerű poharakban szolgálták fel, amibe sima kiöntőből vagy kancsóból adagolták a vizet, később viszont megjelentek a díszes kiegészítők és kialakult az ital fogyasztásának szertartása is. A jobb alsó képen egy grille látható, erre helyezték a cukrokat amellyel édesítették az amúgy keserű ízű nedűt, ezen öntötték keresztül a jeges vizet, amelytől az nem csak felhígult, de kihozta az ital egyéb ízeit is, ráadásul a színe is megváltozott.
A jeges víz adagolása igazi művészet volt. A zavaros hatás (manapság ezt az ouzonál lehet megfigyelni) csak megfelelő adagolással volt elérhető, ezért speciális kiöntőket készítettek, amelyekkel pontosabban volt adagolható a víz.
Az abszintot gyakran igyekeztek veszélyes italnak beállítani (mint minden alkohol, természetesen valóban veszélyes, ha nem mértékkel fogyasztjuk), ma már tudjuk, hogy a neki tulajdonított betegségek és problémák tulajdonképpen az alkoholizmusból erednek, és nem csak az abszintra jellemzők, ahogy azt Viktor Oliva Abszintivó c. festményével próbálta érzékeltetni. (Megjegyzés: a korabeli Angliában a gin fogyasztása okozott ugyanolyan társadalmi katasztrófákat, mint Franciaországban az abszinté.)
Az 1910-es évek környékén sorra tiltották be Európa-szerte, de még az Egyesült Államokban is. A döntéshozók egy abszintizmus nevű betegségre hivatkoztak, melyről utólag kiderült, hogy nem is létezik, de akkoriban jó ürügy volt a betiltásához. Ahogy Dr. Eugene Ledoux mondta: "Az abszint elmebajhoz és bűncselekményekhez vezet, epilepsziát okoz és tuberkulózist. Minden évben franciák ezreit öli meg; fenevaddá teszi a férfit, mártírrá a nőt, és visszamaradottá a gyermeket." A mérgezések nagy részét ugyanakkor nem a fő bűnösnek kikiáltott fehér üröm okozta, hanem a hamisítványokban lévő mindenféle mérgező anyagok.
Európa néhány országában soha nem tiltották be az abszint gyártását és forgalmazását, és az EU szabályozása alapján a tiltás fölöslegessé is vált, így sikeresen rehabilitálták a párlatot. Természetesen ma is sok a hamisítvány, amelyek nem tartalmazzák az eredeti összetevőket, így az illóolaj-tartalmuk is alacsonyabb, vagyis a hideg víz hatására nem lesz homályos az ital, így elterjedt a cseh módszer a fogyasztásra, ahol a kanálra vagy grille-re helyezett cukrokat abszinttel öntik le, meggyújtják őket, majd a karamellizált masszát mossák le a hideg vízzel és keverik bele az abszintba. Az alsó képen egy abszintcsap látható, amelyből a hideg vizet egyszerre többen is ereszthetik az italukra, könnyebben adagolva azt.
