Az Om Namah Shivaya egy nagyon erőteljes mantra. Úgy tartják, hogyha ez a mantra folyamatosan vibrálna a szívedben, akkor nem lenne szükséged meditálásra, vagy jógára. Bárkit megtisztít, nemtől és kortól függetlenül, aki ismételgeti.
Om Namah Shivaya mantrának olyan ereje van, hogy pusztán a szótagok kiejtése meghozza a maga gyümölcsét: megszabadítja a lelket a csalóka ösztönös elme rabságából. Namah Shivaya megnyugtatja az ösztönt, és befordítja, magára állítja az értelmet, hogy nézzen szembe önmagával, lássa saját tudatlanságát. A bölcsek úgy tartják, hogy ez a mantra az élet, a cselekvés és a szeretet. Az ismétlésével közelebb kerülhetünk a belső bölcsességhez.
Om Namah Shivaya képviseli az összes mantrát és tantrát, mely mindannyiunk teste, lelke és vagyona.
Biztos sokan találkoztatok a The Fox című számmal (magyar verzió is született). Nos, a számot megalkotó bandáról ejtenék most néhány szót. A norvég komédiás testvérpár a 2000-es év óta foglalkozik nyilvánosan emberek nevettetésével. Több számuk is megtalálható a youtube-on, igaz, a nagy részük norvég nyelven.
A The Fox-ról a következőt nyilatkozta egyikük:
"A dal egy TV show-ra készült, hogy pár norvégot szórakoztasson három percig. Ennyi. Mikor elkészült, teszteltük az irodában. Tíz ember látta, senki nem nevetett." — Bård Ylvisåker
Szóval a The Fox népszerűsége igen meglepte a tesókat. De ha már így alakult, ne menjünk el mellettük. Kattintgassunk bele munkásságukba!
Valahonnan innen indultak:
Azóta az alkotópáros továbbfejlődött a cirkuszi, standupos zenebohócságtól. Ma már mind szövegileg, mind zeneileg tökéletesen tudja, mit csinál. Az általuk létrehozott dalok messze a leghumorosabb alkotások, amivel szerencsém volt találkozni az utóbbi időben. Lehet, pont ezért, túlzottan is lelkes vagyok irányukba.
Itt van például a srácok Pressure című dala... A ritmus, a hangok mind a kortárs pop-szemét köldökéből pattantak ki. Talán még a Roxy is játszaná, ha megélte volna.
Vagy vegyük a Jan Egelandról(norvég politikus, az ENSZ főtitkárhelyettese) készített klipet. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy pr-eszköz vagy "csak" egy tisztelettudó karikírozás. Zseniális.
Mindenesetre elérték, hogy megjegyezzem a nevét... Vajon nálunk a humor mikor fog ilyen szintre jutni? Amikor egy politikusról nem csak merünk, hanem tudunk is dalt írni? (Ehhez legközelebb a Tudósok zenekar járt a Dávid Ibolya for president című számukkal.)
De nem csak zenélnek a Ylvis tagok, hanem saját tévéműsorukat is igyekeznek tartalmasan megtölteni. Hogy a kandikamerás liftes projektjük mennyivel humorosabb, mint amit Balázs és csapata tudott megszülni, leírhatatlan:
Végezetül a személyes kedvencemet szeretném megosztani veletek. A klip egy modern Shakespeare darab, egy igazi szerelmi probléma feldolgozása, amely korunkban sok párkeresőt érint. Egyszerre szól a szétzilált és túlzott romantikában fuldokló lélekről, és a vágyról, hogy az ember, a maga különcségei ellenére megtalálja azt, akivel leélheti életét. Mit mondhatnék még? PLEASE JUST TAKE THESE FUCKING FLOWERS!
Amerikára sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem szép hely. A legendás nyugati partvidék a maga természeti és emberi szépségeivel igazán megmozgatta Tim Navis fotós képzeletét, aki ennek hatására fotómasinát ragadott, hogy megörökítse mindezeket a lélekemelő csodákat. Szemelvények a nyugati partról.
A tök a világ egyik legelterjedtebb ehető növénye. Az egyik első volt azok közül, amelyeket az emberiség elkezdett termeszteni, és amely immár évezredek óta rendelkezésünkre áll, nem csak élelmezésre, de díszítésre és hasznos felszerelési tárgyként is. Ezt jelzi a belőle készült tárgyak tömkelege. Vagy éppen Fekete János fantasztikusan szép, egyedi, kézzel készült töklámpásai. No nem olyanokat kell elképzelni, mint amilyenek az amerikai filmekben láthatók, hiszen ezek kifejezetten nemesítik a szoba képét, és az ünnepek elmúltával is használhatók maradnak. De beszéljenek a képek!
Murad Osmann nevével már találkozhatott a kedves Olvasó itt az Elit Klubon, ő volt az, aki hagyta, hogy kedvese a fél világon keresztülrángassa. Nos, Osmann nem unta meg kedvese hátának látványát, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hagyta keresztülrángatni magát a világ másik felén is a fényképsorozat második részében.
Az 1900-as évek elején már nagyban folyt a versengés a színes fotográfia feltalálásán. Végül elsőként a Lumière fivérek jöttek ki az autokróm elnevezésű színes képalkotási eljárással, 1904-ben, melyet 1907 környékén kezdtek el szélesebb körben használni. Ezzel az eljárással készültek az alábbi fantasztikusan hangulatos képek is az 1920-as évek környékén a korabeli Párizsról.
End Cape egy japán tetováló mester (művész)neve. Az ő agyából pattant ki az is, hogy banánokat fog "tetoválni", ami annyiból áll, hogy a banánt megszúrja egy tűvel, és hagyja, hogy a "seb" mentén megbarnuljon. És mint látható, a módszer fantasztikusan jól működik.
Papír lények. Nagyjából így lehetne fordítani az amerikai Charles Clary papírból, akril festék segítségével készített alkotásait. A projekt a telepes állatok - lásd: tengeri szivacsok, korallok - mintája alapján jött létre, innen a neve is.
Hogy mennyi mindent lehet kezdeni a szakállal, azt legjobban a 29 éves San Francisco-i Isaiah Webb remek képei demonstrálják. Fent nevezett úriember már egy ideje törheti a fejét azon, mit készítsen a szakállából, simán csak valami formát hozzon-e ki belőle, vagy tegye is hasznossá például ramen tálkává alakítva, hiszen rengeteg fotót tett fel magáról, amelyeket az instagramján követhettek is.
Mark Twain adja meg a magyarázatot: „A fénykép a legfontosabb dokumentum és hát így nincs annál rosszabb, mint egy ostoba, bolondos vigyorral a szánkon lekapva, megörökítve megmaradni az utókornak.” Valószínűleg ezért nem mosolyogtak eleink a festményeiken sem, leszámítva talán Mona Lisa-t.